A lekicsinylés rabszolgahajcsára – avagy a külső mentőövek fontossága

Több mint három hónap után jelentkezem ismét ezen a felületen. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy nagyon másképp képzeltem el eme blog vezetését, de ez most már így alakult. Az elején az új munkahely lendületét igyekeztem felvenni, ami lekötötte minden erőmet és időmet, majd utána rendre ehhez hasonló tematikájú blogba szaladtam bele, melyek már több száz bejegyzéssel és hasznos gondolattal gazdagítják az internet világát – ennek megfelelően jött az automatikus reflex, hogy én mégis mivel tűnhetnék ki közülük, mivel mondhatnék többet, mint a szakmailag és tapasztalatügyileg nálam előrébb járó emberek?

A héten csúcsosodott ki bennem ez az önkorlátozó hiedelem és lekicsinylés íve, amire szerencsére több fronton is kaptam olyan visszajelzéseket, melyek rávilágítottak arra, hogy mekkora rabszolgahajcsár vagyok. Hogy mégis kivel? Csakis magammal szemben, és ebből a mentalitásból egyszerűen nem tudtam engedni, hiába sikerült korábban már tudatosítani a bennem dúló megfelelési kényszert.

Az elmúlt három hónapban helytálltam a munkahelyen, le is járt időközben a próbaidő. Elkezdtem egy saját önképző-önfejlesztő csoportot, illetve csatlakoztam egy másikhoz is, ahol tovább mélyíthetem az önismereti készletemet, és közben új készségeket is elsajátíthatok majd. Továbbra is publikálok a Puliwood.hu-ra, cikkeket és kritikákat egyaránt. Időközben a Fulfilled.hu berkeibe is sikerült bekerülnöm, ahol feliratozásokat és blogbejegyzések megírását vállalom el. Mindemellett pedig igyekeztem nem elhanyagolni magam, jártam előadásokra, tréningekre, illetve jelentkeztem egy online képzésre is, ahol videók révén mélyülhetek el még jobban a különböző önfejlesztő témákban.

Ezeket leírva eléggé szembetűnő, hogy produktívan teltek az elmúlt heteim, és nem lazsáltam egyáltalán. Olyannyira nem, hogy kb. másfél hónapja kötelező jelleggel írtam fel magamnak a naptáramba, hogy heti legalább egyszer csak kapcsoljak ki esténként, legyek magamnak, és tényleg csak a saját szórakozásom és kikapcsolódásom foglalkoztasson, ne a különböző feladatok. És mégis, belül úgy éreztem, hogy egy helyben toporgok, nem haladok semerre, ennél többet is ki tudhatnék hozni magamból.

A saját csoportomban 2-3 hetente összefoglaljuk az elmúlt időszak eredményeit és tanulságait. Vasárnap számot is vetettem a mögöttünk hagyott periódusról, és eléggé önkritikus módon abszolváltam a beszámolót, amire egyöntetű reakció érkezett a sorstársaim részéről, hogy „de hát tökre sokat haladtál, fejlődtél, nincs miért ostoroznod magad.” Ez már leállította a zakatoló agyam pörgését egy kicsit, de a másnapi próbaidős beszélgetés pozitív visszajelzései voltak azok, amik igazán kinyitották a csipámat, ha fogalmazhatok így.

Az önismereti tanítások egyik alappillére arról szól, hogy ne hagyjuk, hogy a külső visszajelzések határozzanak meg minket. Sem az önbecsülésünket, sem az önbizalmunkat, a saját magunkba fektetett hitet. Egy biztos belső alapra lehet építkezni, az állhat csak szilárd alapokon hosszú távon. Ezt én megfogadtam, csak azzal nem számoltam, hogy eleve egy túlzott megfelelési kényszer nyomja a vállaimat, és a bennem szunnyadó szigorú rabszolgahajcsárnak több sem kellett, hogy erőre kapjon, kezébe vegye az ostorát, és szüntelenül noszogasson, hogy „ez semmi, ennél többre vagy képes, nézd meg mások hol tartanak hozzád képest”.

Bíró Bencének a Fulfilled.hu-n pont a héten jelent meg egy videója ebben a témában – eléggé hihetetlen egyébként, hogy mostanában a videói mennyire reflektálnak azokra a gondolatkörökre, amikbe egy-egy nap belecsöppenek. Bence is pont azt fejtegette, hogy valóban helyes-e az, ha mindenféle külsőséget kizárunk az életünkből, nem hallgatjuk meg őket, és csak magunkra hagyatkozunk.

Az biztos, hogy vannak olyan helyzetek, amikor ez az eljárás igaz. Indokolatlan, rosszindulatú kritikák, vagy túlságosan részrehajló, megbántani nem akaró baráti, haveri visszajelzések esetén valóban több seb keletkezhet, ha a külsőségekből próbáljuk meg felépíteni magunkat. Ez őszinte kapcsolatok kialakításával könnyen áthágható, ugyanakkor tapasztalatból mondom, hogy ez manapság egyre nehezebb.

A kulcs a külsőségeknél az, legalábbis számomra, hogy helyén kezelendők. Megállítanak egy pillanatra, elgondolkodtatnak, vagy úgyis fogalmazhatok, hogy adnak egy olyan szemüveget, amelyek teljesen más megvilágításba helyezik az addig tuti biztosnak vélt állapotot. Ez nálam az volt, hogy sehol sem tartok, csak toporgok egy helyben, az eredményeim semmit sem érnek, és ezt továbbfűztem odáig, hogy mégis mit akarok az élettől, ha ennyire nem haladok a dolgaimmal. Azonban a baráti és szakmai visszajelzések megtorpantottak, és kölcsön adtak egy új szemüveget, aminek révén észrevettem, hogy nagyon szigorúan néztem addig saját magamra. Pedig az eredmények ott voltak, még vezettem is őket, csak hát a perfekcionista rabszolgahajcsárom szemszögéből az nagyon kevésnek bizonyult.

Ennek az új szemüvegnek hála viszont sok minden összeállt számomra. Többek között az is, hogy pont ez a rabszolgahajcsár súgta folyamatosan a fülembe, hogy majd ha már lesz elég tudás és tapasztalás a birtokomban, akkor elkezdhetek ismét publikálni a blogomba, de addig hiteltelennek tűnhetek. Lehet, valóban az vagyok, hiszen nincs semmi szakmai végzettségem ezen a területen, viszont van valamim a tarsolyomban, ami senki másnak nincs: a saját gondolataim, érzéseim, melyeket az írásaimon keresztül megoszthatok, és ha másnak nem is, de legalább nekem megnyugvást és békét hoznak. Bízom benne azért, hogy van, vagy legalábbis lesz majd több olyan ember, akinek szintén értéket vagy valami tanulságot tud majd ajándékozni a blogom, és annak tartalombejegyzései.

Azt már az elmúlt 10 hónapban tapasztalati úton megtanultam, hogy kiváló dolog az önismeret és az önfejlesztés, azonban mindig figyelni kell arra, hogy mik azok a gondolatok és érzések egy-egy olvasmány, előadás vagy videó kapcsán, melyekkel úgy őszintén, igazán tudsz rezonálni. Azokra kell koncentrálni, azokat kell beépíteni a mindennapokba, azok tudnak egy idő után természetessé, szokássá érni, amikkel valóban meg tud az ember barátkozni. Sajnos a puszta másolgatás csak ideig-óráig fog beválni, és utána jön a törvényszerű kártyaváras összeomlás.

Ez a blog továbbra is rólam fog szólni, az én tapasztalásaimról, meglátásaimról, arról, hogyan teremtek békét, vagy legalábbis próbálok, saját magammal. Izgalmas utazás és kaland lesz ez. A kezdeti tervekkel ellentétben inkább ehhez hasonló, nagyobb hangvételű bejegyzések fognak dominálni itt, egy-egy konkrétabb téma köré felhúzva a mondandómat. A rendszerességet is ritkítom egyelőre heti egy alkalomra, aztán majd kiforrja magát a rendszer.

A rabszolgahajcsárnak egyúttal üzenem, hogy ezentúl egyre kevésbé fogom igényelni a szolgálatait. A barátaimnak, családomnak, példaképeimnek pedig mérhetetlenül hálás vagyok, hogy őszinte véleményeikkel megtiszteltek engem, és odaadták azt a szemüveget, ami nagyon hiányzott az elmúlt hónapokban az életemből. Csodálatosak vagytok!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s